Jánosháza

Jánosházi Közös Önkormányzati Hivatal

9545 Jánosháza, Batthyány u. 2.
Telefon: +36 95 551-210
Fax: +36 95 551-213
E-mail: hivatal@janoshaza.hu

Gyermeknapi mulatságok 2014.

Vasárnap délután gyermekzsivajtól volt hangos a művelődési ház környéke. Több száz gyermek vette birtokba a felállított játékokat: ugráló várat, labirintust, próbálta ki művészi tehetségét az aszfaltrajz-versenyen, a Fantasztikus kölyök tehetségkutatón, tudását a közlekedési teszten. Két órakor Rosta István tűzoltó parancsnok nyitotta meg a gyermeknapot, ezt követően az Ambition című  vidám nyitó  tánc megalapozta a hangulatot is. Ecsedi Erzsébet és Ecsedi Csenge Kecsege facsiga című mulatságos bohózata után aztán kezdődhetett a haddelhadd. A gyerekek kipróbálták az Önkéntes Tűzoltó Egyesület autójának szirénáját és megtekintették a lánglovagok bemutatóját is. A Tájfutó Egyesület versenyére is sokan neveztek. Az ügyességi versenyeken résztvevők bőven kaptak csokoládét és különböző édességeket, fagyi-jegy mindenkinek járt. Az erre a célra külön felállított sátorban egész délután sült a palacsinta, főtt a virsli, senki nem távozott éhesen, válogathatott kedvére a változatos finomságok között. Az ugráló vár sem pihenhetett egy pillanatra sem. A nap végén az eredményhirdetések után a tehetségkutató döntője zárta a programokat.

Fantasztikus kölyök tehetségkutató helyezettjei.

            1. Szabó Emília -ének

            2. Falka Bianka-ének

            3. Zsákai Barnabás -klarinét

A többi helyezés megtekintéséért kérjük látogasson vissza később is!

“Fantasztikus Kölyök” 2014.

A Gyermeknap alkalmából a Batthyány Lajos ÁMK Művelődési Otthon és Könyvtár az idén is megrendezi a “Fantasztikus Kölyök” című gyermek tehetségkutató versenyt.

A versenybe iskolás korú gyermekeket várnak, akik valamiben tehetségesek, kiemelkednek társaik közül és tehetségüket készek színpadon, zsűri előtt megmutatni.

Kategóriák: Tánc, Ének, Színjátszás, Hangszer, Egyéb (Pl: artista, paródia, stb.)

A verseny előtt előválogatót tart a zsűri, ahol a jelenlévők közül kiválasztja azokat, akiket a produkciók alapján versenyre alkalmasnak ítél.

A előválogató ideje: 2014. május 26. 17 óra  Helyszín: Művelődési ház nagyterme

A döntőbe csak az előválogatóról lehet bejutni.

A döntőre  2014. június 1-én,  délután fél hatkor a Gyermeknapon  kerül sor. A helyezést elért gyermekek lehetőséget kapnak, hogy a 2014. augusztus 23-án megrendezésre kerülő Városnapon a nagyszínpadon szerepelhessenek.

Mindenkinek jó felkészülést, jó versenyzést kívánunk!

Rendezőség

fantasztikus kölyök 2014.

Feladatok

      1. Feladat

Tárja fel Jánosháza neves épületeinek, szobrainak, emlékműinek, útmenti keresztjeinek és parkjainak történetét és készítsen róluk beszámolót. A feltárásban törekedjen a maximumra. Mellékeljen a beszámolóhoz 3-3 képből álló tavaszi, nyári és őszi fotó sorozatot.

A csapatok öt épület, két szobor illetve emlékmű, két útmenti kereszt és egy park történetét tárják fel. Hogy ki melyik épületet, emlékművet, útmenti keresztet és parkot kapta feladatul, abban a véletlen döntött.

Mindenkinek jó munkát, jó versenyzést kívánunk!

 2. Feladat

Tárgyi emlékek sora bizonyítja, hogy Jánosházán mindig élénk társasági élet folyt. Tánciskola működött, sorra rendezték a különféle táncos, zenés, bemutatókat, előadásokat.

Készítsen kutatásokat arra vonatkozólag, hogy milyen tánc jellegű bemutatók voltak Jánosházán, ezeken milyen táncokat adtak elő. A táncok közül a csapat készüljön fel és mutasson be egy tánc koreográfiát minimum 2.00 perc terjedelemben.  

A tánc bemutatása, értékelésének ideje:

A verseny döntőjén.

Mindenkinek jó munkát, jó versenyzést kívánunk!

 3. Feladat

Az ember életét, sorsát meghatározza a település, ahol született.  Ismerjük minden zegét-zugát, előnyét, hátrányát, és elfogadjuk olyannak, amilyen, mert így szeretjük.  Olyan, akár egy jóbarát.

Készítsen egy videót, melynek címe: Szeretlek, Jánosháza!  A filmben mutassa be, miért szereti Jánosházát! A műfaj lehet dokumentumfilm, talkshow, interjú vagy bármi más, amivel ki tudja fejezni a településsel kapcsolatos érzéseit.

A videó maximum tíz perces lehet.

Mindenkinek jó munkát, jó versenyzést kívánunk!

 


Jánosháza, Szeretlek! RÉSZLETEK

Ha Jánosházáról van szó…..

A Jánosháza, Szeretlek! egy szórakoztató műveltségi vetélkedő, melyet Illés Zsuzsa álmodott meg. A versenyben négy jánosházi csapat verseng Jánosházával kapcsolatos feladatokat megoldva.  A csapatokat a vezetőik állították össze, a részvétel feltétele a jánosházi lakhely és a minimum 16 életév. A játék 2013. márciusban indult és az év végén egy döntővel zárul. Ez idő alatt a versenyző csapatoknak különböző feladatokat kell megoldaniuk, melyeket a zsűri folyamatosan értékel. A verseny állása, alakulása az internet segítségével, a janoshaza.hu-n  mindenki számára követhető lesz. A végső döntőre 2013. novemberében kerül sor, ahol a csapatok közönség előtt, egy látványos show keretében mérkőznek meg a győzelemért.

Április 2-án a csapatok kézhez kapták az első feladatot és máris lázas munkába kezdtek. Ezernyi emlék osont be a művelődési otthon nagytermébe és kerítette hatalmába a versenyzőket. Nevek, rég elfeledett események, helyek, épületek, letűnt korok utolsó képei, apró csodái bújtak be a bőrünk alá. A lelkes szervezkedés, készülődés máris elkezdődött.

Ne maradjon le róla Ön sem!

A csapatok összetételét, a zsűri tagjainak névsorát, az első feladatot is rövidesen közzé tesszük.

Kérjük látogasson vissza hozzánk és szurkoljon Ön is velünk a csapatoknak!

Szöveg: Illés Zsuzsa

Az eseményről készült képeket itt megtekintheti.

CSI** Jánosháza, Nemzetközi Díjugrató Verseny

A Vas Megyei Díj versenysorozat három fordulóban kerül megrendezésre, a Nemzetközi Lovas Szövetség szabályai szerint CSI** kategóriában. Mindhárom forduló azonos struktúrájú: a versenyzők nagy-, közép- és kiskörben, valamint hat és hét éves lovak versenyszámaiban mérhetik össze erejüket.

Mindhárom forduló Nagydíja világranglista pontot ad, az egyéb versenyszámok pedig a versenyzők nemzeti ranglistáinak pontrendszerében kerülnek értékelésre.

A 2009-ben alapított Vas Megye Díjért a mindhárom nagydíjban induló lovasok versenyeznek. A Vas Megye Díjat a pontverseny összesített győztese nyeri. A „Vas Megye Díj – Az Év Felfedezettje 2010-ben” címet az az ifjúsági korú versenyző nyeri, aki mindhárom fordulóban rajthoz áll, és Kis- vagy Középkör döntőkben a legtöbb pontot gyűjti.

A verseny helyszíne: Jánosháza, Rákóczi u. GPS: 47°06’44 N 17°09’52 E.

Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel vár a Szervezőbizottság!

További információ: www.csijanoshaza.hu

Az előző évek lovasnapjairól itt írtunk:

Dr. Sebestyén József Díjugrató Lovasverseny 2009

Lovasnap 2009

Lovasnap 2008

Lovasnap 2007

Lovasnap 2006

 

  • Ha érezte már úgy, hogy a süteménye jól sikerült…
  • Ha mondták már a süteményére, hogy utánozhatatlan…
  • Vagy csak egyszerűen szeret sütni…

Akkor most eljött az Ön ideje !!!

Jelentkezési Lap a Művelődési Otthonban és a Jánosháza Televizióban átvehető illetve ide kattintva letölthető.

Részvételi feltételek:

– Bárki nevezhet korra és nemre való tekintet nélkül, de kérjük, hogy aki cukrásznak tanult, az a versenybe ne nevezzen!
– A versenybe kitöltött nevezési lappal lehet nevezni.
– A süteményeket mindenki otthon, a versenyt megelőzően maximum egy nappal készítheti el, és a verseny napján
délelőtt 11 óráig felszeletelve a helyszínre szállíthatja.
– A verseny és a fesztivál helye a Művelődési Otthon és Könyvtár nagyterme.
– A sütemények sorszámmal vesznek részt a versenyben.
– A sütemények elbírálásáról, a verseny tisztaságáról négytagú szakmai zsűri gondoskodik.
– Az értékelést követően a süteményekből készült kiállítást mindenki megtekintheti, sőt, a süteményeket meg is kóstolhatja.

A tavalyi verseny eredménye:

Ifjúsági katasztrófavédelmi verseny

A benevezett 13 csapat versenyében a középiskolák között a sárváriBarabás György  Műszaki Középiskola csapata, az általános iskolások versenyén a káldi Általános Iskola csapata nyert.

Az általános iskolások 1-2. helyezettjei kéthetes balatonberényi nyaralást és értékes tárgyjutalmakat kaptak.
A verseny tizenöt állomásból állt. Az erőpróba összetettségét -a szellemi teszteken kívül-  elsősegélygyakorlat, katasztrófavédelem, riasztás, rádiónavigáció, tűzoltósági gyakorlat, közlekedési ügyességi verseny, alpinista gyakorlat jellemezte. A legnagyobb érdeklődést az égő objektumból való kimentés és a tűzoltás váltotta ki.
A feladatok lebonyolításában részt vettek Sárvár, Jánosháza és Celldömölk tűzoltói. A Celldömölki és a Sárvári Rendőrkapitányság fegyverbemutatót tartott, ezenkívül az érdeklődők a mozgó meteorológiai állomást is megtekinthették.

A megyei Igazgatóság veszélyhelyzet-felderítő csoportja bemutatóval tette érdekessé a rendezvényt, melyet Fódi Károly, a celldömölki Polgárvédelmi Iroda vezetője koordinált és szervezett.

Köszönet a következő támogatóknak:

Polgármesteri Hivatal Jánosháza
EYBL  textilipari Kft. Jánosháza
WEWALKA Celldömölk
SÁGA FOODS Rt. Sárvár
MESSER Hungaria Kft. Sárvár
Családsegítő Központ dolgozói Jánosháza
Leier Beton Kft. Jánosháza

 

Bertáné Dörnyei Judit

Véget ért a parlagfűgyűjtő verseny

A verseny ugyan véget ért, de a parlagfűszezon még tart. A Polgármesteri Hivatal munkatársai felmérték a község parlagfűvel fertőzött területeit, és felszólították azok tulajdonosait a gyommentesítésre.Aki az előírt határidőn belül nem tesz eleget kötelezettségének, bírságra számíthat. A parlagfűről és egyéb allergén növényekről az érdeklődők további információkat találhatnak a www.parlagfu.hu honlapon.

Kapcsolódó hír: Parlagfű gyűjtő verseny– 2006. június 28. szerda 07:55

Parlagfű gyűjtő verseny

A parlagfűgyűjtéshez kesztyűk és zsákok 2006. július 10-től átvehetők a Polgármesteri Hivatal titkárságán.
Minden leadott zsák parlagfű után egy sorsjegy jár, a sorsolásra július 21-én, pénteken 10:00 órakor fog sor kerülni a Polgármesteri Hivatal udvarán.
A résztvevők közt tárgynyereményeket sorsolunk ki.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!