Teadélután 2019-ben is
Kiss András polgármester ötlete nyomán 2016-ban létrejött egy rendezvény, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend.
A 2019. január 27-én a művelődési házban megrendezésre került Teadélutánon kellemes környezetben és társaságban, kellemes italok és sütemény mellett, kellemes műsor és játék által szórakozva töltötték el a nyugdíjasok a vasárnap délutánt.
A Bingó játékban most Szokoli Ferencnének kedvezett a szerencse.
Szokoli Ferencné
A szervezés a művelődési ház alkalmazottait dicséri, a szórakozásról pedig ezúttal a Jánosházi Amatőr Színtársulat tagjai gondoskodtak. Rendező Illés Zsuzsa volt.
Kisfalusi Beatrix és Kulcsár Zsolt
Kelemenné Molnár Mónika
Horváth Zoltánné
Kisfalusi Beatrix
Fotó: JTV- Illés Zsuzsa
Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napján
Jánosháza Város Önkormányzata 2019. január 22-én a művelődési házban ünnepelte a Magyar Kultúra Napját.
Ünnepi beszédet mondott Balhási Imréné a Kulturális Bizottság elnöke.
Az ünnepi műsorban színpadra léptek a helyi kultúra letéteményesei: a Jánosházi Amatőr Színtársulat Illés Zsuzsa vezetésével, az Animato Énekegyüttes Nagy Béláné vezetésével és az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai.
Fotó: JTV- Illés Zsuzsa
Magyar Kultúra Napja
Jánosháza Város Önkormányzata a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2019. január 22-én 17.00 órakor a művelődési ház nagytermében ünnepséget rendez.
A jeles alkalomkor fellép az Animato Énekegyüttes Nagy Béláné és a Jánosházi Amatőr Színtársulat Illés Zsuzsa vezetésével.
Az ünnepi műsorban Balhási Imréné a Kulturális Bizottság elnöke mond ünnepi beszédet.
“Szívünk rég idevár”(t)
December 6-án menetrend szerint ismét begördült a Mikulás szánkója a művelődési házba.
Jánosháza Város Önkormányzata minden évben megrendezi a Mikulásváró ünnepségét a művelődési házban.
Szívünk rég idevár, Télapó gyere már.
A nagyteremben ezúttal is közel háromszáz apróság gyűlt össze, hogy a Mikulás érkezéséig közösen szórakozva töltse el az időt. Ezúttal a Tarisznyások együttes segített a hosszúnak tűnő egy órácskát átvészelni. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a gyerekek percenként tekintettek a terem bejárata felé, türelmetlenül várva, mikor tűnik már fel az ajtóban a jóságos Télapó.
Tarisznyások együttes
Nem is kellett sokat várni, lelkes, csillogó tekintetek gyűrűjében kedvesen, mosolygósan meg is érkezett szép piros ruhájában, Krampuszai kíséretében, akik nagy zsákokban cipelték utána a sok száz zörgő csomagot.
Jó, hogy jössz, jó, hogy jössz, minden gyerek vár.
A boldogságtól volt, aki dalra fakadt, más verset mondott. Mikulás bácsi pedig minden jó és rosszcsont kisgyereknek átadta a szeretet ajándékát.
A csomagok elfogytak, Mikulás bácsi pedig ígérte, jövőre újra útra kel, hogy megajándékozza a jánosházi gyerekeket is.
Fotó: JTV- Illés Zsuzsa
Közmeghallgatás
JÁNOSHÁZA Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2018. december 13-án (csütörtök) 17.00 órakor közmeghallgatással egybekötött
testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Művelődési Ház, Jánosháza
NAPIRENDI JAVASLAT:
1. Beszámoló a Képviselő-testület 2018. évi munkájáról
Előadó: polgármester
2. Beszámoló és költségkimutatás Jánosháza Város köztemetőjének üzemeltetéséről a 2018.
évben
Előadó: köztemető üzemeltető
3. 2019. évi költségvetési koncepció megtárgyalása
Előadó: Horváthné Apró Erzsébet, pénzügyi osztályvezető
4. 2019. évi belső ellenőrzési terv elfogadása
Előadó: Horváthné Apró Erzsébet, pénzügyi osztályvezető
5. Szociális célú tűzifa rendelet módosítása
Előadó: polgármester
6. Zöldváros kivitelezési szerződés módosítása
Előadó: polgármester
7. Kerékpáros beruházáshoz közbeszerzés indítása
Előadó: polgármester
8. Egyebek
Jánosháza, 2018. december 05.
Kiss András s.k. polgármester
Mikulás, Mikulás…
Jánosháza Város Önkormányzata az idén is Mikulásváró koncerttel kedveskedik a gyermekeknek december 6-án. A Tarisznyások együttes koncertje 15 órakor kezdődik. Reméljük, hogy a koncert végére az idén is megérkezik a Mikulás!
Teadélután, a harmadik évad
Harmadik évadát kezdte a Kiss András polgármester ötlete nyomán 2016. októberében első ízben megrendezett programsorozat.
A nyugdíjasok az őszi és téli hónapokban havonta egy alkalommal ízlésesen megterített asztalok mellett, tea és sütemény társaságában tölthetnek el egy kellemes délutánt a művelődési házban. A meglepetések sora ezzel még nem zárul, hiszen minden alkalommal sztárvendég is szórakoztatja a közönséget, és természetesen a közkedvelt Bingó játék sem maradhat el.
November 11-én Rózsás Viktória volt a meglepetés vendég, aki a neves sztár, Poór Péter partnereként márciusban már bemutatkozott Jánosházán. Azóta több száz fellépésen szórakoztatta a közönségét szerte az országban és határon túl is. Ezúttal közkedvelt slágereket énekelt, meg is énekeltette, táncoltatta a nyugdíjasokat, akik szűnni nem akaró tapssal jutalmazták.
Folytatás januárban újabb meglepetésekkel.
Fotó: JTV nyomán Illés Zsuzsa
’56
Jánosháza Város Önkormányzata 2018. október 19-én a Művelődési Otthon és Könyvtár nagytermében emlékezett az 1956-os Forradalom és Szabadságharc eseményeire.
Az ünnepségen Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet. Beszédében felidézte a 62 évvel ezelőtti eseményeket.
Hősökként tekintünk 56 magyarjaira, mert ők tették megkérdőjelezhetetlenné hitünket a magyar szabadságban, a magyar jövőben. Hisszük, hogy a magyarság küldetése nem ért itt véget– mondta.
Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke
A beszédet követően a Batthyány Lajos Általános Iskola és AMI nevelői és diákjai Emlékképek című zenés, irodalmi összeállításában vezette vissza a nézőket a múltba. Nagy sikerű műsorukat Csik Marietta és Göblyösné Lengyel Anita tanárnők rendezték.
Szólót énekelt Lakatné Molnár Adél, zongorán kísért Lovász Gábor, technikai munkatárs Horváth Zoltán volt.
Az ünnepi műsor az 56-os hősök emlékművének koszorúzásával zárult.
JTV felvételéből fotó: Illés Zsuzsa
„…A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” Bibó István (1956)
Jánosháza Város Önkormányzata 2018. október 19-én 11 órakor a Művelődési Otthon és Könyvtár nagytermében tartja az 1956-os Forradalom és Szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségét.
Az ünnepen Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke lesz az ünnepi szónok.
Közreműködnek a Batthyány Lajos Általános Iskola és AMI nevelői és diákjai.
V. Almafesztivál
Szeptember 22-én ötödször rendezte meg Jánosháza Város Önkormányzata az Almafesztivált.
Pálinkaverseny, Almás ételek, Kézműves termékek vására, Gyermekprogramok és színpadi bemutatók tarkították a napot.
Horváth Gabriella készíti a csillámtetkót
Ugyan az időjárás reggel még elég komor arcát mutatta, délutánra, mikor a programok zöme kezdődött ideális időjárási viszonyok fogadták az ünneplőket.
14 órakor az Ikertalálkozó vette kezdetét a művelődési házban, 15 órától már lehetett almás ételeket kóstolni a rendezvénytéren, kézművesek kínálták portékáikat és nagyüzem volt a gyermekjátékok között is.
Almás süteményből sosem elég- A Batthyány Iskola standja
A színpadi produkciók sorát az óvodások kezdték. A Süni csoport Almaszósz című produkciójának örülhetett a közönség. Ezt követően Kiss András polgármester köszöntőjével hivatalosan is kezdetét vette a fesztivál, melyet V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke nyitottak meg, majd az Év pálinkája verseny eredményhirdetése során átadták a díjakat.
Balról jobbra: Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Kiss András polgármester Az év pálinkája verseny díjátadóján
Őket Magyar Rózsa követte a színpadon, majd a Batthyány L. Általános Iskola és AMI és a Szent Imre Általános Iskola diákjainak műsora következett.
A 19 órakor színpadra lépő Bud Spencer és Terence Hill Emlékzenekar koncertjére megtelt a tér.
A Szent Imre Általános Iskola diákjai a színpadon
Ganxsta Zolee és a Kartel volt a nap nagy durranása.
A 2018-as Almafesztivált Bodó Csaby buli zárta.
Fotó: Rauch Imre