Jánosháza

Jánosházi Közös Önkormányzati Hivatal

9545 Jánosháza, Batthyány u. 2.
Telefon: +36 95 551-210
Fax: +36 95 551-213
E-mail: hivatal@janoshaza.hu

LCD TV és hatszáz szeletes születésnapi torta

LCD TV és hatszáz szeletes születésnapi torta

Augusztus 23-án egyéves születésnapját ünnepelte városunk.
A jeles ünnep alkalmából igazi nyereményeső, változatos programok várták az érdeklődőket.
Kora reggel vidám zeneszóra ébredtek a városlakók, melyet Kőszeg Város Fúvószenekara és a Kid Dance mazsorett csoport szolgáltatott. A délelőtt ezt követően augusztus 20-a jegyében telt.
Bodorkós Imre plébános úr celebrálta a városért az igeliturgiát, melyet hagyományosan szabadtéren, a Mária-kertben rendeztek, majd a Batthyány Lajos ÁMK óvodásai, Sík Tamásné és Kelemenné Molnár Mónika vezetésével a „Mag, mag, búza mag„ című műsorukkal idézték fel az aratással kapcsolatos néphagyományokat.
Az Amatőr Színtársulat az Illés Zsuzsa által színpadra állított „Összetartozunk” című műsorával tisztelgett Szent István király előtt.
Az ünnep szónoka Majthényi László, a Nemzeti Üdülési Alapítvány főtitkára volt, aki Szent István életművéből egy mondatot kiragadva: Sis Honestus – Légy becsületes – intelemre építette fel gondolatait.
Tágabb értelemben István művét a közösség határozza meg – cselekedj úgy, hogy hasznára légy a közösségnek, amelyben élsz, amelynek része vagy te is – mondta, majd kifejtette: Amikor szükséges volt, a jánosházi polgárok mindig tudták, hogy ők maguk a város, és ha a közösségükért tesznek, akkor magukért is tesznek. Vezetőik pedig önnön érzelmeiket háttérbe szorítva vezették a rájuk bízott közösséget. Ezt bizonyítják a közelmúlt eredményei is.
Az ünnepségen hagyományosan átadták a Jánosházáért Emléklapokat is, melyet azok a jánosháziak kapnak, akik az elmúlt időszakban városukért a legtöbbet tették.
Az idén Jánosházáért Emléklapot vehettek át azok, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy JÁNOSHÁZA VÁROS ISMERTSÉGE hazai és nemzetközi viszonylatban is fokozódjon.

2014 díjazottjai:
Stankovics Beáta, aki az idén megrendezett Miss World szépségverseny-Magyarország Szépe döntőjében az ország legszebb 16 lánya közé jutott.
Balhási Ákos, aki a júliusban a 15. alkalommal megrendezett Sri Chinmoy Marathon Team sorozatának szombathelyi versenyén 1. helyezést ért el.
Pacsi Bálint, aki amerikai edzősködése után ez év nyarától a szombathelyi Illés Akadémia szakmai igazgatója.
Animato Énekegyüttes Nagy Béláné vezetésével, akik az idén többször képviselték Jánosházát külföldön.
Jánosházi Városi Sportegyesület felnőtt futballcsapata, akik a felvidéki Janovce testvértelepülés futball tornáján első helyezést értek el.
Délután programok sora várta az érdeklődőket.
Két órakor Keresztes István polgármester ünnepélyesen megnyitotta a városnapot, majd átadták a süteménysütő verseny díjait:
1. Stankovics BeátaKapucíner szelet
2. Cserkúti ZsófiaAfrikai csókja
3. Varga DorinaCsokoládés muffin mascarponés krémmel, gyümölcsökkel.
A díjkiosztón fellépett Falka Bianka, a Gyermeknapon megrendezett „Fantasztikus kölyök” tehetségkutató verseny egyik helyezettje.

A Művelődési házban a délután folyamán kávéházi hangulattal, kávékülönlegességekkel és sütemény kóstolóval várták az édesszájúakat.
A nagyszínpadon egymást váltották a fellépők: Lúdas Matyi című színdarab a Szent Imre Általános Iskola diákjainak előadásában Martonné Böröcz Ramóna és Nagy Béláné rendezésével, Hun-Kun táncegyüttes, Sárvári Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság – Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság – Jánosházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület bemutatója a Fő téren, Savaria Táncsport Egyesület, Nyertes Zsuzsa operett énekes, Laczi Regina és Nagy Alexandra.
A téren eközben a civil szervezetek jóvoltából nagy kondérokban főtt a vacsora, amelynek elfogyasztása után érkezett az igazi nyereményeső: több értékes tárgy került kisorsolásra, egyebek mellett az OTP jóvoltából, majd gazdára talált a Keresztes István polgármester által felajánlott LCD TV, végül a hatszáz szeletes születésnapi tortán is felgyúltak a fények.
Az önfeledt szórakozásról ezt követően Fekete Dávid, a Házibuli Attilával produkció, majd a Tűzijáték gondoskodott.
S aki még mindig bírta jókedvvel, az hajnalig mulathatott a Sugarloaf együttes koncertjén.