Magyar Költészet Napja – Április 11.
Hazánkban 1964 óta József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a költészet napját. „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?“ – kezdte Ars poetica Németh Andornak c. versét József Attila, aki akkor még nem tudhatta, hogy születésének napja később a költészet napjává, s egyben a magyar irodalom ünnepévé válik majd.
A költészet napját első alkalommal 1964. április 11-én szervezték meg.
Az országos megnyitóünnepséget egy nappal korábban, 1964. április 10-én, pénteken este az Egyetemi Színpadon rendezte a Magyar Írók Szövetsége. Bevezetőt mondott Szabolcsi Miklós és Czine Mihály irodalomtörténész, és részben meghívott költők, részben művészek adtak elő verseket. A Népszabadság aznapi számában Héra Zoltán így írt az ötven esztendővel ezelőtti kezdeményezésről: „A vers ünnepe – ha jól rendezik meg –, nemcsak a költők seregszemléje lesz évről évre, hanem az eszméké, a szándékoké és az akaratoké is. Alkalom arra, hogy újra meg újra lemérhessük: hol tart a költészet és holt tart az ember.”
1964-től minden év április 11-én előadások, felolvasások és versmondó versenyek keretében emlékeznek meg országszerte a poétikáról, és így egyik legnagyobb költőnkről, József Attiláról is. Sokan azonban nem is tudják, hogy nem csak József Attila született ezen a napon, hanem a kassai születésű Márai Sándor is.
József Attila
A Batthyány Lajos ÁMK Művelődési Otthon és Könyvtár ezen a napon, április 11-én de 10 órakor a Tarisznyás együttes által megzenésített magyar versekkel tiszteleg József Attila és a magyar költészet előtt.
Az együttes többször szerepelt már nagy sikerrel a jánosházi közönség előtt. Igényes, élő, saját, interaktív zenéjük mindig elvarázsolja a hallgatóságot.
Erre az alkalomra összeállított zenés irodalmi barangolásuk is várhatóan nagy sikert arat majd.
Tarisznyás együttes