Jánosháza

Jánosházi Közös Önkormányzati Hivatal

9545 Jánosháza, Batthyány u. 2.
Telefon: +36 95 551-210
Fax: +36 95 551-213
E-mail: hivatal@janoshaza.hu

Magyar Kultúra Napja 2013.

Az eseményről készült fotósorozatot Elekes Fruzsina készítette.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak.

Jánosházán fél ötkor kezdődött az ünnepi műsor a Művelődési Otthonban. Az ünnepség elején Bertáné Dörnyei Judit, a Kulturális Bizottság elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: minden magyar ember kötelessége, hogy ápolja kultúráját.

A köszöntő után a Batthyány Lajos ÁMK óvodásai a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című magyar népmesét adták elő. A szívmelengető produkciót Dr. Kissné Lipp Ágnes és Elekesné Németh Mária tanították be.

Az ünnepség szónoka Rozmán László, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Celldömölki Tankerület igazgatója volt. Beszédében csokorba szedte magyar kultúránk néhány kiemelkedő képviselőjét. Elmondta: Minden kulturális rendezvénynek az a lényege, hogy a világot egy kicsit megváltoztassa, mássá tegye. Idézte Láng Gusztáv szavait, miszerint a kultúra az egyetlen dolog, amelyből minél többet fogyasztanak, annál több lesz.

Rozmán László beszédét követően színpadra léptek a Zeneiskola növendékei: Kamondi Dóra, Bödör Gábor, Marton Bence, Szepessy László, Horváth Veronika és Zolnai Fanni, valamint Fábri Ramóna, a Batthyány Lajos Általános Iskola tanulója. A Himnusz keletkezésének történetét pedig Kelemenné Molnár Mónika, Tullerné Szalai Ildikó és Rába Tivadar adták elő.

Az ünnepségen átadták a Weöres Sándor Robogó szekerek c. versének illusztrálására meghirdetett rajzverseny és a Weöres Sándor életútját feldolgozó csapatverseny helyezettjeinek díjait is. Az előbbi díjazottjai: 1. Buda Bence a Batthyány Lajos Általános Iskola tanulója 2. Nagy Alexandra a Szent I. Általános Iskola tanulója. 3. Biró Veronika és Lada Gábor a Batthyány Lajos Általános Iskola tanulója, különdíjban részesült: Antall Daniella a Szent I. Általános Iskola tanulója. Az utóbbi díjazottjai: 1. Batthyány Lajos Általános Iskola csapata: Farkas Patrícia, Kiss Roberta, Pintér Anna, Szabó Emilia és Vass Arnold. 2. Szent Imre Általános Iskola csapata: Balaton Regina, Horváth Veronika, Krémer Vivien, Steiner Gréta, Tóth Evelin 3. Batthyány Lajos Általános Iskola csapata: Fábri Ramóna, Falka Bianka, Király Dorina, Kovács Alex és Lada Gábor.

Az ünnepi műsor keretében nyitották meg Bincze Tamás origami munkáiból készült kiállítást is.

Az esemény összefoglaló videóját itt megtekintheti: