Jánosháza

Jánosházi Közös Önkormányzati Hivatal

9545 Jánosháza, Batthyány u. 2.
Telefon: +36 95 551-210
Fax: +36 95 551-213
E-mail: hivatal@janoshaza.hu

IV. Süteményfesztivál és Süteménysütő Verseny

Az ünnepi program után a Művelődési Otthon lett egy órára a további események helyszíne. “A sütemény maga a varázslat, maga a csoda.” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a süteményfesztivál díjátadó ünnepségét Illés Zsuzsa művelődésszervező. A süteményfesztivál egyben a falunap ünnepélyes megnyitását is jelentette.

Keresztes István, Jánosháza polgármestere, és a szlovákiai Jánovce (Jánosháza) település polgármestere közös falunapi nyitóbeszédükben kiemelték: a két község együttműködése hidat jelent majd a két ország között is, ehhez biztos alap a közös, magyar nyelv.

Keresztes István Tamási Áron szavait idézte, miszerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Elmondta, Jánosháza lakosai ezért nagyon sokat tesznek, hogy ők itt lehessenek otthon. Az asztalon a szorgos asszonyok süteményei, és a község környezete is ezt bizonyítja, amit az itt élők gondoznak, mert szeretik településüket. Ezt láthatták a vendégek is azon a sétán, amit a faluban tettek.

imgp7066

 

Minden süteményt kis tálcákra adagoltak ki a szervezők, így a művelődési házat megtöltő közönség “sütijegyének” birtokában jó adag ebéd utáni “édesítővel” távozhatott. Nem lennénk meglepve, ha – nemcsak a nyertesek – a háziasszonyi elismerés csimborasszójaként a “megadnád a receptjét” kérésbe futnának bele az édességsütők az elkövetkező napokban.

 

A nevezett sütemények listája

1. Csík Józsefné – Diós Kevert
2. Gőcze Antalné – Szedres sütemény
3. Szücs Alexandra – Kekszes csoki szalámi
4. Bódis Lászlóné – London szelet
5. Pacsi Józsefné – Tönkölylisztes túrós pogács
6. Pacsi Józsefné – Cukormentes málnás csokitorta
7. Sebestyén Csabáné – Mandula
8. Sebestyén Márta – Rózsi kúp
9. Mészáros Jánosné – Túrótorta őzgerincben
10. Papné Holczmann Erzsébet – Citromos kocka
11. Bugyi Nikolett – Hamis Raffaello
12. Bödörné Lakos Katalin – Isler
13. Királyné Szabó Erzsébet – Kókuszos Töltött pingvin
14. Horváth Zoltánné – Kókusztekercs
15. Rába Csabáné – Mogyorós árvácska
16. Rába Csabáné – Sítalp
17. Cseh Béláné – Barack
18. Kelemenné Molnár Mónika – Dinnye
19. Zsákai  Bernadett – Rumos Szelet
20. Bíró Renáta – Kókusz szív
21. Dégi Lászlóné – Árvácska
22. Stankovics Józsefné – Narancs szelet
23. Stankovics Józsefné – Almás-mákos és Túros kígyórétes
24. Farkas Ferencné – Inycsiklandó nyári almás
25. Kisfalusi Dániel – Kidiszített maffin
26. Kisfalusi Katica – Kókusz golyó
27. Fódi Károlyné – Medvehagymás pogácsa
28. Kovácsné Wittinger Andrea – Tejszínhabos diós szelet
29. Komondi Zsófia és Major Marcella – Almarózsa
30. – Papagáj szelet
31. Kovács Istvánné – Jugó szelet
32. Magyar Kata – Citromszelet
33. Nagy Lajosné – Krémes mézes
34. Rábáné Nagy Beatrix – Bonbonmeggy szelet
35. Horváthné Wittinger Orsi – Sajtos Fészek
36. Molnár Miklósné – Mákos Guba