aaa
Jánosháza

Jánosházi Közös Önkormányzati Hivatal

9545 Jánosháza, Batthyány u. 2.
Telefon: +36 95 551-210
Fax: +36 95 551-213
E-mail: hivatal@janoshaza.hu

Húsvéti ráhangolódó kézműveskedő

Sok volt az érdeklődő kézműveskedni vágyó a Művelődési Otthon húsvét előtti foglalkozásán. A tojás míg pirosodott a festékben, az ablakdíszek is elkészültek.

Fotó: Illés Zsuzsa

Fotó: JTV Márkus Kristóf

 

 

Húsvétváró 2016. március 24-én

A Művelődési Otthon és Könyvtár húsvét előtt minden évben kézműves foglalkozással várja a gyerekeket. A tavaszi szünet első napján, hogy ne kelljen korán kelni a kora délutáni órákban ablakdíszekkel és tojásfestéssel hangolódunk rá a korán érkező húsvétra.

A foglalkozásra csak jókedvet kell hozni, de senki sem fog üres kézzel távozni.

A foglalkozás ideje: 2016. március 24. délután 3 óra

Sok szeretettel várunk!

húsvéti kézműves 2016

Húsvét

A húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe. A Biblia szerint Jézus, pénteki keresztre feszítését követően harmadnapra feltámadott. Kereszthalálával megváltotta az emberiség bűnét, feltámadása és mennybe menetele győzelem a halál felett.

Az elmúlt napok eseményeinek rövid összefoglalója:

Hagyomány már, hogy a húsvéti ünnephez közeledve a Szent Imre Általános Iskolások felelevenítik Jézus keresztútját, élő Passióval emlékezve szenvedéseire.

Fotó: Bödör Zsolt

A húsvétot megelőző vasárnapon, Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának napját ünnepelte az egyház. Ezen a napon már a hetedik századtól pálmaágat szenteltek.

Fotó: JTV Horváth Zoltán

A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz – számtalan hiedelem fűződött.A hívők maguk vitték a templomba a barkát. Göcsejben az iskolás gyermekek a tanító vezetése mellett szombaton ünnepélyesen mentek a barkáért a közeli erdőbe vagy hegyre. Az ágakat másnap az oltárt környező falakhoz állították.Az ország nagyobb részében általában azt tartották, hogy a barkát nem szabad bevinni a szobába, mert akkor sok lesz a légy. Egercsehiben az istállóban a gerenda fölé tették, s amikor zörgött az ég, bedobták a tűzbe, és elégették. Hontban, Nógrádban az eresz alá dugták, hogy megvédje a házat a tűzvésztől. A szobába itt se vitték be, nehogy sok légy, rovar legyen a házban és a tojások „befulladjanak”.
Gömörben a szentelt barkát a dögvész ellen használták, máshol a lovaknak adták, hogy jól menjenek. Szegeden egy-egy barkaszemet lenyeltek a hideglelés ellen. Baranyában a szentelt barkát kivitték a mezőre, s a föld négy sarkába egy-egy szálat tűztek, hogy az Isten oltalmazza meg a termést. Néhol a rokonok, jóbarátok sírjára is tűztek egy-egy barkaágat.

 

A Nagyhét kezdetén a keresztút állomásait ezúttal Kissomlyón járták végig a hívek.

Fotó: JTV Márkus Kristóf

 

Értékőrzés-hagyományápolás

A hagyományok ápolása önmagában is érték.
A húsvéti ünnepekhez sok olyan hagyomány kapcsolódik, amelyek közül egyet, kettőt talán még ma is szívesen felidézünk, mint pl. a húsvéti locsolkodás, de vannak köztük olyanok, amelyeket lassan elfelejtünk. Ezek felidézése, ápolása, életben tartása nemzeti kötelességünk.
A Jánosházi Települési Értéktár Bizottság nem csupán összegyűjti, számba veszi a településen fellelhető értékeket, hanem ápolja azokat a gasztronómiai hagyományokat is, melyek valamelyik ünnephez kötődnek.
Karácsonykor gyerekekkel közösen mézeskalácsot sütöttek, a húsvéti ételek közül pedig a kalácssütést elevenítették föl közösen és vezették be az arra fogékony ifjúságot a sütés fortélyaiba.
Mert szép, mutatós kalácsot lehet venni a szupermarketekben is, de olyat, ami nagyanyáink sütőjéből került elő, egy üzletben sem árulnak….mert ők még tudták mitől magasabb, mitől jön fel, mitől nem esik össze, mitől omlósabb, foszlósabb, ízesebb, ami az asztalra kerül.

A húsvéti ünnepkör liturgikus eseménye az ételszentelés. A szentelésre szánt ételek közt a sonka, tojás, torma mellett minden szépen elkészített, feldíszített kosárban húsvét vasárnap reggelén ott lapult a frissen sütött kalács is.
A szentelés után a hívek sietnek haza, hogy otthon feltálalják a megszentelt ételt. A szentelt ételnek különös jelentősége van, mert megvédi a híveket a hosszú böjt utáni mértéktelenségtől. A megterített asztalra a kosárból minden ételből tesznek egy keveset. Bizonyos helyeken még tartják azt a szokást, hogy az étkezés megkezdése előtt megpucolnak egy tojást, és annyi részre vágják, ahány tagja van a családnak. Ezek után minden ételből esznek egy keveset.
A szentelt étel maradékát nem dobták ki, hanem különleges módon kezelték. Általában a maradékot elégették a kemencében, majd elásták. A sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen, vagy felrakták az istálló eresze alá, hogy megvédjék az állatokat a rontástól.
(A kép illusztráció)

 

Március 18-án a bizottság tagjai és a gyerekek kiegészülve Albert Péterné szaktudásával igazi illatos, foszlós kalácsot sütöttek.
Amíg a sütőből előkerült a várva várt finomság, néhány húsvéti játékot is megmutattak az idősebbek a gyerekeknek.

Fotó: JTV Márkus Kristóf

 

Húsvéti kalács-sütés- Régi ételek 2016. március 18-án

Második alkalommal rendezi meg a Jánosházi Települési Értéktár Bizottság „Régi ételek bemutatása gyerekeknek” elnevezésű rendezvényét.

A bizottság tagjai az összejöveteleken megismertetik a gyerekeket  régi ételek, sütemények készítésével, ezzel is ápolják az ünnepekhez kötődő hagyományokat .

A  2016.03.18-i rendezvényen húsvéti kalácsot sütnek és felelevenítik a húsvéti ünnepkör szokásait is.

Városi megemlékezés

Teljesen megtelt a jánosházi művelődési ház nagyterme a március 15-e alkalmából rendezett ünnepségre.
A március 11-én délelőtt 11 órakor megrendezésre került ünnepségen a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai adtak színvonalas műsort.

_RAI4613 (Medium)

Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A megemlékezésen a város szülötte és díszpolgára Dr. Kiss László alkotmánybíró szónokolt és a hagyományokhoz híven itt adták át a település formálásában, felvirágoztatásában elöljáró jánosházi polgároknak is az elismeréseket.

_RAI4421 (Medium)

Dr. Kiss László alkotmánybíró

Ezúttal hárman vehették át a „Jánosházáért”megtisztelő kitüntetést: Dr. Szente Tamás a település és térsége egészségügyében végzett lelkiismeretes munkájáért, id. Végh Rezső és Horváth Józsefné pedig a településen végzett közéleti tevékenységéért. A kitüntetéseket Kiss András polgármester és dr. Balás Endre jegyző adták át.

_RAI4648 (Medium)

Dr. Szente Tamás

_RAI4666 (Medium)

id. Végh Rezső

_RAI4692 (Medium)

Horváth Józsefné

A képviselő testület nyugdíjba vonulása alkalmából tisztelete és nagyrabecsülése jeléül ezen az ünnepen ajándékozta meg Dr. Kiss László alkotmánybírót, aki reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyakrabban találkozhat majd kedves települése lakóival.
Az ünnepi műsor végén az egybegyűltek megkoszorúzták Batthyány Lajos emléktábláját az egykori Korona szálló falán és a negyvennyolcas honvéd sírját a temetőben.

Batthyány Lajost 1849 januárjában Pesten elfogták, Olmützben koncepciós perben halálra ítélték.
A kivégzés előtti napokban történt meg az az eset, melynek során Batthyány Lajos neve mellé Jánosháza is belekerült a történelem könyvekbe. Fogvatartói a pesti kivégzésre szállították a néhai miniszterelnököt, és a Korona szállóban Jánosházán éjszakázott a csapat. A jánosháziak, mikor hírét vették annak, hogy Batthyány Lajost itt tartják fogva, kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve betörtek a szálloda udvarára, hogy kiszabadítsák. Ekkor Batthyány Lajos fogvatartói gyűrűjében kiállt a tornácra és kérte a jánosháziakat, hogy álljanak el tervüktől, ne hozzanak végpusztulást a településre. Ez volt az egykori miniszterelnök utolsó beszéde. 1849. október 6-án, a második bécsi forradalom évfordulóján a pesti Újépületben kivégezték.
Az esemény emlékét az egykori Korona szálló falán ma emléktábla őrzi.

_RAI4829 (Medium)

Dr. Kiss László, a város díszpolgára szónokol az ünnepen

Jánosháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja a település minden polgárát az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségre.

Ideje:

2016. március 11. 11 óra

Helye:
Művelődési Otthon és Könyvtár Jánosháza

Ünnepi beszédet mond:
Dr. Kiss László alkotmánybíró
Jánosháza díszpolgára

Közreműködnek a  Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai.

Plaki márc 15. 2016

Adventi gyertyagyújtások a város főterén

Az adventi előkészület egyik legfontosabb eleme az ünnepi vasárnap estéken tartott gyertyagyújtás.

Jánosháza Város Önkormányzata évről évre megrendezi a város főterén a meghitt eseményt. A téren felállított betlehemi jászol és a karácsonyfa árnyékában a négy vasárnapon összegyűlnek a városlakók, hogy szemtanúi lehessenek a soron következő ünnepi gyertya meggyújtásának és közösen készülhessenek a legnagyobb ünnep, a karácsony eljövetelére.

A fények fellobbanását a rendezők karácsonyváró műsorokkal teszik emlékezetesebbé.

Az idén az első vasárnapon a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a második vasárnapon a Szent Imre Általános Iskola tanárai és diákjai, a harmadik vasárnapon a Keresztény Családközösség, a negyedik vasárnapon pedig a város közintézményeinek vezetői és dolgozói adtak műsort.

A rendezvénysorozatot Kiss András polgármester zárta és egyben boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket kívánt Jánosháza lakóinak.

Fotó: Rauch Imre

1.vasárnap fotógalériája:

 

2. vasárnap fotógalériája:

 

3. vasárnap fotógalériája:

 

4. vasárnap fotógalériája:

Szívünk rég idevárt…

Ugyan a „pelyhes fehér hónak” még híre hamva sincs, Jánosháza Város Önkormányzata által a művelődési házban megrendezésre került december 4-i Mikulásváró koncert hangulata mégsem hagyott semmi kívánnivalót maga után.
A szekszárdi Holló együttes azért érkezett ezen a jeles napon Jánosházára, hogy a lázas Mikulás-várásban az utolsó percek hangulatát segítsen még fokozni. A nagytermet a koncert kezdetére zsúfolásig töltötték a lelkes várakozók: ovisok, iskolások, kísérő pedagógusok, szülők.

DSC02601 (Medium)
Mielőtt a zenekar a húrok közé csapott Illés Zsuzsa, a művelődési ház vezetője kiosztotta a Mikulás-rajzverseny győzteseinek a díjakat, akik mindannyian édesség csomagot kaptak.
Az óvodás kategóriában a Maci csoportos Rába Buda, az alsó tagozatosok közül a Szent Imre Iskola 3. osztályos diákja, Péntek Bianka, a felső tagozatosok közül pedig a Batthyány Iskola 5. osztályos tanulója, Horváth Krisztián vehetett át csomagot. Különdíjat kapott a 4. osztályos, Batthyány Iskolás Falka Fanni.
Ettől kezdve a többi kisgyerek még jobban várta a pillanatot, hogy megérkezzék a Mikulás, hiszen ki bír ellenállni egy ily ilyen csillogó-villogó édesség halomnak?
A Holló együttes színes gyermekdalai, lelkesítő játékai olyan forró hangulatot teremtettek a teremben, hogy kis időre feledtették a csodavárást. A jó zene, a jelmezek, a sok móka, kacagás azonban mind nem volt elég, hogy az utolsó dallamok eléneklése közben minden csillogó szempár ne a kijáratot lesse. Mire a Hull a pelyhes, fehér hó kellően szépen és hangosan szólt, a nagy piros ember, a Mikulás is megérkezett tele puttonyával, krampuszai kíséretében. Minden kisgyerek arcáról eltűnt az izgalom, mert látták: a Mikulás jóságos, és egy-egy jó szó és simogatás is jár a csörgő-zörgő piros csomag mellé.

DSC02613 (Medium)
A stílusosan hollófekete paripák húzta hintóval érkező Mikulás a több száz csomag kiosztása után búcsút intett a jánosháziaknak, akik mind kicsit meghatódva kérték, hogy jövőre is „jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves, öreg Télapó!”

Illés Zsuzsa

Fotó: JTV Márkus Kristóf

 

Visszaszámlálás indul!

Advent első vasárnapján – november 29-én – felgyúltak az ünnepi fények Jánosháza utcáin, s egyúttal fellobbant az adventi koszorú első gyertyalángja is, mely tagadhatatlanul jelzi, a karácsonyi visszaszámlálás kezdetét vette!

_RAI1901 (Medium)

Mára már közkedvelt hagyománnyá vált, hogy a karácsonyt megelőző négy hét vasárnapjain, Jánosháza lakói becsempésznek egy kis ünnepi hangulatot, szeretetet a település rendezvényterére, ahol hétről hétre adventi műsorokkal kedveskednek az odalátogatóknak. Ilyenkor egy rövid időre mindenki kiszakad a hétköznapok forgásából, egy kicsit félreteszi az ajándékok beszerzésével járó futkosást vagy az ünnepi vacsora menüjének tervezgetését, s ha csak egy fél óra erejéig is, de egy reményteli, meghitt várakozás lép mindezek helyébe.
Az idei első vasárnapon a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusain és diákjain volt a sor, hogy eleget tegyenek a megtisztelő feladatnak, s megnyissák a rendezvénysorozatot. A műsor elején Bodorkós Imre plébános pár mondatban felhívta a figyelmet az advent, a várakozás, az ünnepi, bennünk lakozó jelképes fény jelentőségére, megáldotta az adventi koszorút, s a rendezvénytéren felállított Betlehemet is, melynek különlegessége, hogy élő állatokkal – pónikkal és bárányokkal – idézi fel a Megváltó születésének körülményeit.

_RAI1932 (Medium)Ezt követően Jánosháza polgármestere Kiss András meggyújtotta az első gyertyát a város koszorúján, miközben lágy, karácsonyi dallamok szóltak a háttérben.

_RAI1936 (Medium)
Mindenképp dicséret illeti az általános iskola tanulóit, akik remekül palástolva lámpalázukat, bátran álltak mikrofon elé, s szavalták el verseiket, énekelték dalaikat, sőt, még táncra is perdültek, ezzel színesítve a programot.
Az esemény talán legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a szereplő gyerekek – kiegészülve tanáraikkal – arról énekeltek, hogy a szeretet nem fogy el sosem, s valójában ez az, ami átsegít minket az élet buktatóin. Hiszen senki se feledje, a karácsonyt a szeretet ünnepeként is emlegetjük, utalva arra, hogy a legfontosabb dolgok nem kézzel foghatóak, nem anyagiakban mérjük azokat, hanem bennünk lakoznak. Egy kedves szó, egy kellemes beszélgetés, találkozás egy régi ismerőssel, családi körben eltöltött vacsora – ha a karácsonyfa alá mindezek nem is tehetőek, de a lelkünket mind-mind boldogabbá teszik!

_RAI1953 (Medium)

_RAI1965 (Medium)
A műsor zárásaként a kilátogató gyerekeket kaláccsal és meleg teával, míg a felnőtteket forralt borral vendégelték meg, melyek elfogyasztását a feldíszített, városi karácsonyfa látványa, a Betlehem megtekintése, s természetesen a megtekintett rendezvény tett még kellemesebbé. Az egyetlen dolog, amit hiányolhattunk, az a hó volt, de ha szerencsénk lesz, a visszaszámlálás végére az is megérkezik!

Kozma Tímea

Fotó: Rauch Imre