Ha Jánosházáról van szó…..
A Jánosháza, Szeretlek! egy szórakoztató műveltségi vetélkedő, melyet Illés Zsuzsa álmodott meg. A versenyben négy jánosházi csapat verseng Jánosházával kapcsolatos feladatokat megoldva. A csapatokat a vezetőik állították össze, a részvétel feltétele a jánosházi lakhely és a minimum 16 életév. A játék 2013. márciusban indult és az év végén egy döntővel zárul. Ez idő alatt a versenyző csapatoknak különböző feladatokat kell megoldaniuk, melyeket a zsűri folyamatosan értékel. A verseny állása, alakulása az internet segítségével, a janoshaza.hu-n mindenki számára követhető lesz. A végső döntőre 2013. novemberében kerül sor, ahol a csapatok közönség előtt, egy látványos show keretében mérkőznek meg a győzelemért.
Április 2-án a csapatok kézhez kapták az első feladatot és máris lázas munkába kezdtek. Ezernyi emlék osont be a művelődési otthon nagytermébe és kerítette hatalmába a versenyzőket. Nevek, rég elfeledett események, helyek, épületek, letűnt korok utolsó képei, apró csodái bújtak be a bőrünk alá. A lelkes szervezkedés, készülődés máris elkezdődött.
Ne maradjon le róla Ön sem!
A csapatok összetételét, a zsűri tagjainak névsorát, az első feladatot is rövidesen közzé tesszük.
Kérjük látogasson vissza hozzánk és szurkoljon Ön is velünk a csapatoknak!
Szöveg: Illés Zsuzsa
Az eseményről készült képeket itt megtekintheti.











