Jánosháza

Jánosházi Közös Önkormányzati Hivatal

9545 Jánosháza, Batthyány u. 2.
Telefon: +36 95 551-210
Fax: +36 95 551-213
E-mail: hivatal@janoshaza.hu

Lelki nap a Szent Imre Általános Iskolában

Jó volt egy kicsit megállni, elcsendesedni november 15-én a jánosházi katolikus iskolában. Lelki napunk vezetője dr. Székely János püspök atya volt, aki a nap kezdetén szentmisét mutatott be a helyi lelkipásztorokkal. Szeretettel tanította a gyerekeket a szentbeszédben, kapcsolódva az evangéliumhoz, a leprás szamaritánus történetéhez. Kiemelte a hála fontosságát: köszönettel tartozunk a jó Istennek életünkért, a hitünkért, szüleinknek a gondoskodásért, a szeretetért. Rövid történetekkel mutatta be a diákoknak, milyen fontos a természetesnek vélt dolgokat is megköszönni. A szentmise után, a lelki nap folytatásaként az iskola diákjai Brenner János életét és halálát bemutató színdarabot adtak elő. Bodorkós Imre atya emlékeztetett rá, hogy a jelenetek megtanulásakor, a próbák alatt még senki sem tudta az örömhírt, mely szerint a vértanú rábakethelyi káplánt boldoggá avatják. A főszerepet Horváth Levente 6. osztályos tanuló játszotta, aki szép énekével is elvarázsolt mindenkit. A Pogányok idején című darab bemutatta János atya mély hitét, gyermekszeretetét, melyet a kommunista hatalom nem nézett jó szemmel. Láthattuk, hogy a templomban milyen sokan voltak, a hittanórákon is minden gyermek részt akart venni. Az előadást korabeli képek vetítése színesítette, az énekkarosok szép énekükkel még szebbé tették. Püspök atya a nap további részében a felső tagozatos tanulókkal beszélgetett, majd az iskola dolgozóival elmélkedett a gyermeknevelésről. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a gyerekeket nem a szavak nevelik igazán, sokkal nagyobb ajándék számukra szüleik szép házassága, példaadása.

A nap folyamán megtapasztalhattuk, hogy jó együtt lenni egy szerető, segítő közösségben, hogy aztán napi munka újult erővel folytatódhasson.

 

Horváthné Kulcsár Gyöngyi